Rólunk mondták

Játékértékesítő:
Nagyon örülök, hogy cégükkel kerültem kapcsolatba. Nemcsak azért, mert sikerült munkát találnom az Önök segítségével, hanem mert egy emberközpontú, segítőkész, profi csapatot ismertem meg a Job-Center-nél.
Rendkívül hamar behívtak az első interjúra, majd hasonlóan gyorsan a másodikra is.
Azonnal bizalmat keltettek bennem az interjúztató kolléganők, rendkívül alapos, ugyanakkor nem tolakodó vagy bizalmaskodó beszélgetésekben vettem részt.
Az új munkahelyemen ugyanezt a visszajelzést kaptam Önökről.
Tehát! Ha valaha újra állást szeretnék változtatni, nem kell keresgélnem a "fejvadász" cégek között.
Hajrá Job-Center!!!


Megbízó:
Minden elfogultság nélkül mondhatom, hogy remek munkaerőt közvetítettek nekünk.


Megbízó:
A Job-Center ismét rugalmasan teljesítette igényünket. Fontosnak tartom, hogy olyan szolgáltatóval dolgozhattunk együtt, aki alaposan megismerte társaságunkat, így az igények konkretizálásában is tudott segítséget nyújtani, illetve megfelelő céginformációval tudta ellátni lehetséges, jövendőbeli munkavállalóinkat.


Key Account Manager:
A Job-Center szolgáltatási színvonalának jellemzésére pár szóban összefoglalom személyes tapasztalataimat. Az általuk meghirdetett pozícióra történő elektronikus jelentkezésemet követően tíz (!) percen belül telefonon jelenkezett a Job-Center egy munkatársa, és az egyeztetést követő két munkanapon belül megtörtént az első interjú. Ezután a leendő munkaadó magyarországi igazgatójához kísért el a döntő „beszélgetésre” a Job-Center egy rendkívül kedves, rugalmas és szolgálatkész képviselője, aki a kötelező diszkréció keretein beül mindvégig maximális segítséget nyújtott a sikeres interjúhoz.
Azonban a Job-Center támogató jelenléte az állásajánlat elnyerése után sem szűnik meg, az új munkahelyi környezetbe történő sikeres beilleszkedéshez szintén rendelkezésemre áll a Job-Center professzionális háttértámogatása.
Maradéktalanul elégedett vagyok a Job-Centerrel, és örülök, hogy megismerhettem kiváló képviselőit.


Főkönyvelő:
"Nagyon elégedett vagyok a Job Center munkájával. Gyors és segítőkész közvetítésük révén sikerült elhelyezkednem. Köszönöm, hogy személyes tanácsot adtak az interjúra való felkészülésben. Külön figyelmességre vall, hogy autóval szállítottak a céghez, így időben és idegeskedés nélkül sikerült az állásinterjúra érnem."


Minősített hegesztő:
"A cég tevékenységével maximálisan meg  voltam elégedve. Sok sikert a munkájukhoz."


Megbízó:
"A megbízás kezdetétől számítva rövid határidővel potenciális jelölteket mutattak be cégünknek. Közülük sikeresen kiválasztásra került az általunk legalkalmasabbnak tartott pályázó. Munkánkat segítette a naprakész tájékoztatás a keresés minden fázisában, valamint az önéletrajzokkal küldött jellemzés a jelöltekről."


Megbízó:
"A kapcsolattartás jó, rugalmas a kapcsolattartó, akár időpontot, akár egyéb módosításokat illetően. Szerintünk a határidőket is betartja a Cég. Az eredményeket illetően korai még nyilatkozni, mivel az első jelölt még nem állt munkába. Összességében elsőre a Cég szolgáltatásaival meg vagyunk elégedve."


Pénzügyi munkatárs:
"A Job-Center munkatársait nagyon kedves és segítőkész embereknek ismertem meg. Az ügyintézés gyors és minden felesleges adminisztrációt mellőző. Rám a munkájukkal kapcsolatban a legnagyobb hatást az tette, hogy a jelöltek szakmai felkészültsége mellett ugyanakkora vagy még nagyobb hangsúlyt fektettek azok emberi mivoltára (személyes jellemvonásaikra, a munkával kapcsolatos egyéni igényeikre, kiaknázható jó tulajdonságaikra, stb.), és ezeket is figyelembe véve ajánlották ki őket az éppen munkaerőt kereső munkaadóknak."


Bevétel fejlesztési manager:
"A Job-Center internetes oldalán talált konkrét állásajánlatra jelentkezve küldtem el Önöknek a jelentkezésemet. Sok egyéb tanácsadó, fejvadász cégtől eltérően már pár napon belül, nagyon gyorsan kaptam visszajelzést telefonon, hogy szeretnének behívni egy személyes beszélgetésre, mert több állásajánlat is lenne, amely tapasztalatom alapján érdekes lehet számomra. A személyes találkozó alkalmával a tanácsadó nagyon korrekt, segítőkész volt, a fennálló lehetőségek közül próbálta a hozzám legközelebb álló pozícióra irányítani a figyelmemet (eredetileg egy másik pozícióra jelentkeztem, ugyanannál a cégnél: Mall marketing manager). A segítség nyújtása minden területre kiterjedt, arra vonatkozóan is kaptam fogódzót, hogy az anyagiakat tekintve a céggel való esetleges tárgyaláskor milyen szintet lehet tartani, természetesen teljes diszkrécióval kezelve az ügyet. Az első találkozás után a kapcsolattartás folyamatos volt, amikor ígéretet kaptam a visszajelzésre, az mindig meg is történt, és nagyon gyorsan, flottul zajlott a további találkozók leszervezése is, amikor is a Cég érintett vezetőjével találkoztam. Ezután pár nappal már a konkrét visszajelzést is megkaptam az ügyben, hogy a HR vezetővel mikor kellene találkoznom egy következő körre, ezután pár napon belül pedig már az állásajánlat is megérkezett a Cég részéről. Összességében a Job-Centerről csak pozitívan tudok nyilatkozni a szakmai hozzáértés, a segítőkészség, a kapcsolattartás tekintetében egyaránt. A betöltött pozíciót azóta is (már 8 hónapja) nagyon élvezem, jó választásnak, szakmai karrieremben megfelelő kihívásnak értékelem, köszönet érte a Job-Centernek."


Összesen: 43 db
[1] [2] [3] [4] [5] Következő

Munkavállalóknak
Feliratkozás hírlevélre

Hirdetés

Egyéni keresés