Tanulás az iskolaévek után?
Egyesek számára rémesen hangozhat az élethosszig tartó tanulás gondolata, pedig a tudásé a jövő, állítják sokan. Ön felkészült arra, hogy szakmai és technológiai ismereteit munkába állása után is folyamatosan bővítse?
Általában a legtöbben örömmel fogadják a gondolatot – miután két évtizedet vagy annál is többet tankönyvek magolásával és embert próbáló vizsgákra való készüléssel töltöttek el - , hogy a munkaerő-piacra kikerülve immár egy oldalt sem kell többé tanulniuk (leszámítva persze a kötelező vállalat képzéseket). Az iskola befejezésének talán egyetlen kellemes velejárója ez, amely azzal a pozitív érzéssel tölti el az emberek zömét, hogy végre-valahára az a sok-sok könyvek fölött töltött óra egy jó állás képében megtérül, és ha nem is valami kellemesebbre, de legalább másfajta kihívásokra cserélődik. Nem csoda hát, ha – miközben nap mint nap aktuális munkahelyünk mókuskerekében őrlődünk – a legtöbbünk nem szívesen hall olyasmit, hogy a tanulásnak bizony még korántsem szabad, hogy vége szakadjon.
Pedig éppen erről szól az élethosszig tartó tanulás gondolata. A szakértők szerint ugyanis felgyorsult világunkban közel sem elég már mindaz a tudás, amit egyszer régen az iskolapadban elsajátítottunk, és ezért folyamatosan képeznünk kell magunkat, hogy lépést tartsunk a változásokkal és hogy képességeink versenyképesek maradjanak. Hiszen gondoljunk csak bele! Látjuk minden nap, milyen szédítő sebességgel fejlődik a technika: e-mail, mobiltelefon, laptop, Blackberry, iPod, e-book - olyan kütyük hosszú sora jelenik meg, amelyeknek magyar neve is alig van, mégis alapjaiban átformálják a munka világát. Elég, ha csak eszünkbe jut, mi minden változott meg azóta, hogy az emberek nagy része elkezdte használni az Internetet. És ha kicsit ezen túltekintünk, és megvizsgáljuk azt, milyen sűrűn jelennek meg új elméletek az üzleti életben, új eszközök az informatikában, új eljárások az építészetben, stb., hamar rájöhetünk, hogy régi tudásunk sokszor igencsak avíttnak tűnhet munkaadóink szemében.
Egy ilyen helyzetben pedig, mint a válság, pláne életbe vágó, hogy tudásunk elégséges és naprakész legyen. Most, hogy egy-egy pozícióra nem ritkán 400-500 életrajz is beérkezik, gyorsan kiesnek a rostán azok, akik nem tudnak használni bizonyos bevett számítástechnikai eszközöket. És az sem szebb kilátás, ha az állásinterjún derül ki, hogy a jelentkező bizonyos új eljárásokról - amit fiatal versenytársai már kisujjból ráznak ki - még életében nem hallott. A munkaerő-piac egyébként is gyökeresen átformálódik a válság folyamán, és sok olyan szaktudásra nem lesz szükség, amellyel korábban még ezrek boldogulhattak el. Ha ezek az emberek nem képzik át magukat időben, sajnos, jelentősen megnyúlhat munkakereséssel töltött hónapjaik száma. És azt is érdemes fejben tartani, hogy bizony mindig lesznek olyanok, akik megteszik azokat a lépéseket, amit mi esetleg elmulasztunk, és komoly előnyre tesznek szert velünk szemben.
Összességében tehát elmondható, hogy az élethosszig tartó tanulás most már, főleg a válság időszakában, egyre kevésbé számít plussznak, és egyre inkább elvárásnak. Elvárásnak, amit munkaadóink támasztanak felénk, és amit jobb esetben mi is támasztunk magunk felé – aki ugyanis idejében felismeri, hogy a siker kulcsa a folyamatos fejlődésben rejlik, azé a világ.
