Munkanélküliek közt a többségben de profi álláskeresőként előnyben!
Először is a tényt magunkévá kell tenni: A válság okozta növekvő munkanélküliség, fokozódó elbocsátások csak egyre nehezítik az álláskeresést. Eddig 2-6 hónap volt az átlagos álláskeresési időszak, ám amennyiben nem válunk profi álláskeresővé, idén számíthatunk akár egy évre is. Ha véletlenségből mégis állást hirdet egy cég, sokkal többen fognak rá jelentkezni, mint eddig. Emiatt kell kiemelkednünk, egyedinek lennünk!
Na persze! - gondolja a kedves olvasó, könnyű mondani, de hogyan váljunk valóban profibb, aktívabb és mindenek felett sikeresebb álláskeresővé?
Erre szeretnék most pár tanácsot adni, három részletben, amiket remélem meg is fogadnak, hiszen csakis akkor lesz eredménye.
I. rész: Pontos célok kitűzése, akcióterv kidolgozása:
1. A mobilitás elfogadása
Fogadja el, ha többet kell utaznia majd a munkahelyére és emiatt kevesebb szabadideje marad és mivel többe kerül az utazás, a fizetésből is kevesebb maradhat! Vagyis jobb egy távolabbi állás is, mint a munkanélküliség. Ha Ön például egy kisvárosban lakik Magyarországon, akkor ne csak a lakhelye és a környező települések ajánlatait böngéssze, hanem törje le a korlátokat, és keressen állást más megyében is! Ugyanez érvényes a budapestiekre is: Legyünk mobilisak!
A teljes mobilitás pedig azt jelentené, ha képesek lennénk elköltözni is egy állás miatt, ha az az ország másik felében van. Ön képes lenne rá?
2. Komolyság, elkötelezettség, következetesség
Már most határozza el, hogy komolyan veszi az álláskeresést. Betartja a javasolt pontokat, időt-, munkát szán arra, hogy végigcsinálja az álláskeresést, legyen az bármilyen monoton is, teljen akármennyi időbe is naponta.
Amikor majd felhívják egy interjú miatt, egészen biztosan igent fog mondani, bárki is hívja és bármelyik cégtől, és bármilyen időpontot is ad az interjúra. Itt most sajnos a megemelkedett álláskeresői létszám miatt Önnek kell alkalmazkodnia, és ha nem elég gyors, betölti az állást más! Határozza el, hogy minden interjúra el fog menni!
Ha sikere van egy interjún, és felajánlanak egy állást, fogadja el! Még akkor is, ha nem álmai állása, akkor is, ha messze van, akkor is ha kevesebbet fizet, akkor is ha más jogviszonyban másképp alkalmaznák, mint számított rá. Addig is van munkája, embereket ismer meg, lehetőségek tárulnak fel, fizetést kap! Ha mégsem válik be a munka, ott van még a próbaidő, bármikor válthat, újrakezdheti, vagy folytathatja az álláskeresést.
3. Tudnia kell, milyen munkákat keres, mi akar lenni!
Határozzon meg legalább 3-4 munkakört, amit be tudna tölteni gyakorlata és-vagy tanulmányai alapján, vagy akár azoktól merőben eltérőt is.
Állítsa fel a sorrendet, melyiket szeretné leginkább, de tudnia kell, hogy a tapasztalat a legfontosabb kritérium a munkáltatóknál, tehát azokkal a munkakörökkel lehet előnyben, amikben már dolgozott valaha. Legyen olyan munkakör is amit multi és olyan is amit kis cégeknél is találhat. Vesse el az esetleges kizárólagos elképzelését, hogy Ön csakis multinál akar dolgozni, vagy kizárólag családi vállalkozásnál tudja elképzelni jövőjét. Most nem szűkíthetjük a kört, ahhoz túl kevés az ajánlat, és túl sok az álláskereső.
4. Ha a munkaköröket meghatározta, készítsen minden munkakörre külön-külön pályázati anyagot.
Igen, különbözőeket, hiszen más- és más lényegi pontokat kell kiemelnie tapasztalataiból, sikereiből minden munkakörhöz. Segítséget weboldalunkon talál. (önéletrajz minta, motivációs levél minta) Nyisson külön az álláskeresére használható e-mail postafiókot, ami a teljes nevét tartalmazza.
5. Legyen a saját főnöke most, és ossza be idejét úgy, hogy jusson minden napra legalább 3-4 óra, amit álláskereséssel tölt internet mellett.
Keressen cégadatbázisokat, állásportálokat, fejvadászcégeket, és mentse el a webcímeket, majd iratkozzon fel a lehető legtöbb álláskeresői hírlevélre. A linkgyűjtő oldalak segítségére lehetnek. Minden napra tervezzen be legalább 20, optimálisabb és gyakoribb munkakörök esetén 100db e-mail küldést, és 2-3 fejvadászcéghez történő regisztrálást. (Önéletrajzokat fogunk küldeni olyan cégeknek is, ahol nincs meghirdetve pozíció.)
Fenti pontok inkább elméleti, nézőponti változtatásokra ösztönözik Önt, melyekre aludnia kell párat, és tudom, egyelőre kevés gyakorlati megoldást adtam. Próbáljon meg nem akadályokat állítani magának, ne azt keresse, miért nem jók és miért nem működhetnek javaslataim. Sokkal célravezetőbb lehet, ha Ön is megoldásokat keres, és nem önigazolásokat gyárt, vagy sajnáltatja magát. Itt most konkrétan Önnek kell megoldania álláskeresési problémáját! Én csak az utat tudom megmutatni.
Legyen talpraesett, legyen profi álláskereső! Higgye el, képes lesz rá!
Következő részben a megvalósításról írok, addig is tervezze el jövőjét, képzelje el munkaköreit, új munkahelyét, álljon startra készen pár ütős önéletrajzzal és egy rakás listával!
Jó munkát, és optimális szemléletváltást kívánok hozzá!
Rozovics Krisztna
Job-Center


