Kifáradva, türelmetlenül
Ma egy interjúalanyom azt mondta, tapasztalatai szerint jó álláshoz jutni egy évbe is beletelik. Ha nem is egy évbe, akkor is hosszú idő mehet el a kereséssel, az „egymásra találással”. Ennyi idő alatt az ember elveszíti a reményt, a lendületet, a türelmet, mindent, ami kívánatossá teszi őt egy fejvadász, vagy potenciális munkáltató számára.
Egykor és ma hogy megy a toborzás-álláskeresés?
Egy másik pályázóm ekképp nyilatkozott: „Régen ez úgy ment, hogy egyik partnerem ajánlott a másik cégek, azok átvettek, és így tovább. Most meg ülök 2-3-4 fordulós interjúkon, elakadok már a fejvadász cégeknél. Nem értem.”
Igaza van. Manapság a vállalatok a felsővezetői, vezetői, vagy specialista állásaik betöltetésére az esetek többségében fejvadász cégeket bíznak meg. A mai napig él a belső ajánlás, a személyes kapcsolatok még mindig egyenes utat jelentenek egyes vállalatok állásaihoz, ám a folyamatok lelassultak.
Elfogadni a "háert"
Amióta cégek energiát fektetnek munkaerő tervezésbe, HR (humán erőforrássért felelős) részleget alakítanak ki, benne dolgozókkal, akinek elegendő ideje van új kollégák tesztelésére és felvételére, már nincs szükség „tűzoltás jellegű” villámgyors felvételekre. Néha valóban degradálónak érzi a jelentkező, hogy ugyan 15 éve szakembere az adott területnek, amelyre jelentkezett, mégis, fiatal HR-es lányokon, céges HR-eseken kell átrágnia magát, míg egy asztalnál ülhet a vele egyenrangú szakmai vezetővel.
Az idő pedig szalad. A jelenlegi munkahely már kényelmetlen, kellemetlen, a következő lehetőségnek pedig még nyoma sincs. Nyomasztó helyzet, ezt nem kétlem. Viszont azt minden álláskeresőnek tudnia kell, hogyan kezelje az ilyen helyzeteket. A két legfontosabb kulcsszó a türelem és a kitartás.
Rossz előjelek: panaszkodás, mások hibáztatása
Sok interjúalanyom panaszkodott már órákig jelenlegi munkáltatójáról, mesélt hosszú perceken keresztül arról, hogy a vállalati kultúra, a kollégák mentalitása mennyire nem felel meg az övének. Minden hallott szó igaz, azt nem kétlem, viszont valahogy az interjúzót is kiábrándítja a pályázóból. Legalábbis, nem tűnteti fel jó színben. A fejvadásznak pozitív első benyomásra van szüksége, és egy elkeseredett panaszkodó nem éppen kívánatos. Természetesen tárgyilagosan kifejthető a váltás oka; például ilyen módon: nem találom a közös hangot a főnökömmel, kollégáimmal, mert közvetlenebb légkörhöz szoktam.
A panaszáradat mellett gyakori hiba a jelentkező ingerült, vagy teljesen lemondó és kimerült hozzáállása. Akadt olyan pályázóm, aki kifejezetten agresszív volt, mígnem kiderült, agresszivitása csak meg nem értettségből, elcsigázottságból származik. Amint tisztáztuk pályázata lehetséges kimeneteleit, amint elmeséltem mindent partnercégünkről, megnyugodott.
Találkoztam olyan hölggyel, aki váltása okaként főnöke zaklatását jelölte meg. Hosszasan ecsetelte, főnöke miképpen és milyen körülmények között zaklatja. Ez is gyanút keltő sztori, amit ügyesen ki lehet hagyni bármilyen más indokot megjelölve az állásváltásra.
Volt olyan jelöltem, aki annyira letört volt, annyira reménytelen, hogy az interjú alatt sem igyekezett brillírozni. Őszintén szólva, majdnem elaludtunk mindketten. Pedig az a rövidke idő arra való, hogy a pályázó minél jobban megmutassa magát, előnyeit, képességeit. Ilyenkor meg kell ragadni az alkalmat!
Előnyünkre válhat!
Fontos, hogy jó benyomást hagyjunk magunk után az első interjún. Fontos, hogy kerek képet alkossunk magunkról az interjúztató számára. Lényeges a türelem, hogy a lehető legtöbb információt gyűjthesse be mindkét fél. Mosolygás, pozitivitás, energia – ezek az álláskereső képességei, tapasztalatai mellett mind kellékei a biztos álláshoz jutásnak.
