Ajánlat-eső idején
Mitévő legyek, ha álláspályázataim végén járva több ajánlat is kilátásba kerül? Az első be is futott, igent mondtam rá, ám még egy helyre felvennének, és a harmadik ajánlatom is megkaptam. Szinte egyformán jól hangzik az összes, de már elköteleztem magam…
Sokat fejtegetett témám, hogy mennyire nehéz álláshoz jutni, ám néha ennek az ellenkezője történik meg, vagyis hogy sorozatban befutnak állásajánlatok. Az ember már az elsőnek annyira örül, hogy elfogadja, és csak a következőnél döbben rá, hogy döntése tán elhamarkodott volt.
Mit lehet ilyenkor tenni?
Nem is volt olyan régen, hogy a Job-Centerhez kerültem. Az ezt megelőző körülbelül 3-4 hónap keresgélés folyamán több ajánlatot is kaptam. Volt, amit „menet közben” a fizetést kevésnek találva kapásból visszautasítottam. Igazam lett: sokkal jobb ajánlatok is befutottak a keresés vége felé. A munka jellegét tekintve hasonló volt mindenütt, az anyagiak némiképp eltértek, és persze bennem is ott volt a késztetés kipróbálni valami újat, valami többet. Végül elutasítottam azt, amelyik a legjobb fizetést ajánlotta, és elfogadtam a legizgalmasabbnak tűnőt. A Job-Center 3 nappal a kezdési időpontom előtt talált meg. Akkor már nagyon tetszett az általuk felkínált lehetőség, de korábban elfogadtam egy másik ajánlatot, és tartani akartam magam elköteleződésemhez. Így egy hónapot töltöttem el ezen a bizonyos másik helyen, adtam a dolognak egy esélyt, de nem tetszett, a Job-Center pedig még mindig örömmel várt.
Ha ez ember elfogad egy ajánlatot, még ha meg is gondolja magát, illik – etikus – adni egy esélyt az ügynek. Szakmai szemmel nézve próbaidő alatt váltani sokkal kevésbé szemet szúró egy HR-es számára, mint mondjuk, ha valaki félévente váltogat. Ugyanis jogi vonzata nem igazán van annak, ha visszalépsz az ajánlattól, hiszen papíron nem dolgozol ott, anyagilag nem vagy elkötelezett, mégis, nemcsak rossz fényt vet rád korai hűtlenséged, hanem cserbenhagysz egy vállalatot, amely időt és pénzt nem spórolva az új kolléga keresésére végül téged választott ki, akár száz jelentkező közül.
Fontos az őszinteség ilyenkor.
Ha egy cég ajánlatot adott, említsd meg, hogy másikakra is számítasz. Próbáld meg lefixálni az időpontot, amikor biztos választ tudsz adni. Persze a dolgot nem lehet a végtelenségig húzni, mégis, inkább játssz nyílt lapokkal, az őszinteséggel többre mész.
A másik oldala a dolognak, pedig az, hogy látva több állásajánlatot, esetleg megpróbálhatsz alkudozni. Kezedben egy anyagilag kevésbé megérő, viszont izgalmas feladatokat tartogató ajánlat, és egy másik, ahol a felajánlott bér szuper, de az egész rutinszerűnek tűnik. Mit tehetsz? Finoman, nem „pofátlan módon” jelzed az izgalmas állást kínáló vállalatnak, hogy ha nettó párezer forinttal többet ajánlanának, mindenképp csatlakoznál. Jelezd, hogy rugalmas vagy, de meggyőzhető lennél, ha egy keveset emelnének a fizun.
Általában ilyenkor átgondolják a dolgot, ha valamilyen belső engedélyeztetési folyamat végterméke a megajánlott béred, megvizsgálják, beleférne-e egy nagyobb összeg, jóváhagyja-e például az ügyvezető. Az esetek többségében ez nem biztos, hogy sikeres, de adtam már módosított ajánlatot pályázónak, aki rögtön el is vállalta a munkát.
Mesterházy Fruzsina
Job-Center Kft.


